Nem, nem nekem kellett kitölteni (nekem nem tudnának olyat csinálni ami ne lenne max pontos), a seregem tagjainak kellett kitölteni, gondoltam megnézem, milyen szinten állnak. Először Lurtz-al töltettem ki, aztán az ő elért pontszámait megfeleztem. A katonáknál ez volt az alsó ponthatár, gondoltam aki ezt eléri az maradhat a seregben. Meg is volt, kitöltettem velük, de már akkor rossz sejtésem volt amikor a ceruzát mindenre használták, csak írásra nem, és hát a papírral is mindenfélét játszottak. Vártam 2-3 órát, hátha mégis ki tudják tölteni, addig én szundítottam egy jót. Végül összeszedtem, és hát meg kell, hogy mondjam nem sokat kellett javítanom. Végül azt mondtam, maradjon mindenki a seregemben, mert ha ez alapján kirúgtam volna az embereket, akkor Lurtz-ból állna a sereg. De még akkor se mentek volna át, ha Lurtz pontszámát megharmincskettedelem, ugyanis egyesek (eggyesek... a sereg legnagyobb része) semmit nem írt a papírra. Akik rajzolgattak rá valamit, elfogadtam, és adtam rá pontot, de még azok se értek el megfelelő mennyiségű pontot. Nah mindegy, végül odaadtam a sárkányomnak, ő megette, de az ő hasát is megfeküdte. Megjött a doki, hátha tud segíteni az én kis sárkányomon. Nah Pápá!
IQ teszt...
2010.03.08. 14:35 | Sauron | Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://sauron.blog.hu/api/trackback/id/tr491794834
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
