A sötét nagyúr mindennapjai

Hogy én hogy útálom a tömeget! Említettem már? Lökdösődnek, taposnak, rálépnek a szépen kifényzetett páncélomra, félre löknek, mintha azon múlna az életük, hogy megvegyék az adott árút. Épp tejet akartam venni az egyik nagy hipersupermarketbe, erre kilökik a kezemből, és szétfolyik a padlón. Tiszta tej lett a páncélom! És a takarítók még velem akarták föltakarítatni... Felháborító. Már összeírtam a listát, de előre rühellem, már a napot, amikor végig kell járnom az üzleteket... Ráadásul ugye készülődhetek a karácsonyi ünnepre, jön a család, és ezt nem mutathatom, mert a picinek azt kell mutatni, hogy milyen szép és jó ez az ünnep. A karácsonyfát rábíztam Lurtzra, de azért biztos ami biztos vettem egyet, mert lehet, hogy Lurtz nincs teljesen tisztába a fenyőfa fogalmával, tavaly például egy csontvázat hozott és nagyon büszke volt magára. Nem rontottam el a kedvét, de csendben megjegyeztem, hogy legközelebb mást hozzon. Nah meg a narad-dur... Nem nagyon akar összejönni. Fogy a pénz, és a munkások is fogynak, mivel egyszer véletlenül kitört a vulkán és a jelen dolgozó munkások háát, megsültek. Legalább az orkoknak és az urukoknak van mit enni. Azonkívül meg a felszinen meleg van, alul meg hideg, szóval ezt nem nagyon szeretik. Alapból nem érdekelne, hogy ki mit szeret, csak hát ilyen körülmények között gyakran megfáznak vagy tüdőgyulladást kapnak.
nah megyek, szólok a Nazguloknak, hogy megyünk vásárolni. Bleeeh fúj. Nah pápá